Kezdőoldal Cégünkről Referenciák Bázel II megoldás SPSS alapokon az OTP csoportnál
Bázel II megoldás SPSS alapokon az OTP csoportnál
Bázel II megoldás SPSS alapokon az OTP csoportnál

Magyarország legnagyobb bankja a világ vezető statisztikai szoftver szállítója az SPSS Inc.megoldását választotta regionális Bázel II megoldása alapjául

Az OTP Bank működésében eddig is fontos szerepet töltöttek be az adatbányászati projektek úgy marketing és termékfejlesztési területen, mint a kockázatkezelés támogatásában. A Bázel II szabályozás támasztotta követelmények ugyanakkor Magyarországon egyedülálló kihívás elé állítottak a Bankot, hiszen az OTP az egyetlen hazai bank, amelyre anyabankként vonatkoznak az előírások. Az OTP olyan megoldás kialakítása mellett döntött, mely egységesen kezelhetővé, és könnyen konszolidálhatóvá teszi a hazai és külföldi leányintézmények kockázatkezelését.

A Bank ezen koncepció megvalósításához keresett megfelelő eszközrendszert, míg a választás végül az SPSS megoldásaira esett.

Azon túl, hogy az SPSS a világ vezető statisztikai szoftver szállítója az is jelentős szerepet játszott a döntésben, hogy a Bank már évek óta használja az SPSS Statistics statisztikai és az SPSS Modeler (Clementine) adatbányászati eszközöket, így mindkét szoftver a gyakorlatban bizonyította értékeit, a Bank pedig jelentős szakértelmet halmozott fel használatukban, ami nagyban megkönnyíti a leányvállalatokhoz történő bevezetést.

Az OTP Bank már korábban elvégezte a Bázel II elemzéseket saját portfoliójára. A most megkötött szerződésnek köszönhetően a leányvállalatok azonos SPSS platformon dolgozhatnak a jövőben, ami lehetővé teszi, hogy a központi modelleket felhasználják, illetve az OTP Bank szakértőitől folyamatos támogatást kapjanak. A megállapodás vonatkozik a Bank hazai és környező országokban lévő leányvállalataira egyaránt.

Az OTP számára szintén fontos, jövőbe mutató szempont volt, hogy az SPSS Modeler (Clementine) adatbányászati eszköz és az Oracle 10g adatbázis kezelő integráltan működik, hiszen az OTP adattárháza Oracle alapokon valósult meg. Az így elérhető In-Database Modelling segítségével a könnyű kezelhetőség, a széleskörű elemzési eszköztár és az adatfeldolgozás hatékonysága szempontjából is a legerősebb elemzési platform jött létre.